|
Az itt olvasható projektek jellemzõi, hogy általában
valamilyen szervezet, intézmény által kiírt
pályázat tette lehetõvé a megvalósításukat.
A részletes leírásoknál olvasható,
ki milyen mértékben támogatta a projektek lefolytatását.
Az innováció inkubációja
a Közép-dunántúli Régióban
Innováció a KKV szektorban - Párbeszéddel az innovációért
Párbeszéddel a technológiai
fejlődésért (Kisvállalkozások
innovációs támogatása címû
program folytatása)
Innovációs ötlet- és
segítségtár fejlesztése elektronikus
médiumokra (konzorciumi tagként)
Innovációs Technológiai, Koordinációs
és Információs Központ kialakítása
a jelenlegi inkubátorház bõvítése
révén Székesfehérváron
A non-profit és önkormányzati
szféra mûködési feltételeinek és
forrásszerzõ képességének javítása,
akadály-mentesítés szintjének növelése
munkanélküliek szociális gazdaságban való
foglalkoztatása révén Fejér megyében
Közép-Dunántúli Regionális
Innovációs Ügynökség
Kisvállalkozások innovációs
támogatása
Váltó (konzorciumi tagként)
A nõk vállalkozóvá
válásásának elõsegítése
képzéssel
Információs Tanácsadó
Irida Fenntartása a Közép-Dunántúli
Régióban az EU 6. Keretprogramjában való
pályázati tevékenység elõsegítésére
(konzorciumi tagként)
Tanulmány Fejér megye kisvállalkozás-fejlesztési
lehetõségeirõl
Regionális vállalkozói portál
Innovációs segítõ
szolgáltatások fejlesztése (konzorcium
vezetőként)
Innovációs park inkubátor
támogatással
Innovációs centummá válást
megalapozó infrastrukturális és szolgáltatási
szint fejlesztés a székesfehérvári inkubátorházban
Innovációs centummá válást
megalapozó informatikai fejlesztés a székesfehérvári
inkubátorházban
Növekedést célzó
vállalkozások célcsoport specifikus tanácsadási
programja (konzorciumi tagként)
Innovációs centrummá válást
megalapozó felújító-fejlesztõ
program a székesfehérvári inkubátorházban
Innovációs központok regionális
hálózata
Inkubátorház bővítés
Az innováció inkubációja
a Közép-dunántúli Régióban
Pályázat benyújtásának dátuma:
2008. október 27. (döntés időpontja: 2009.
április 02.)
Pályázat lezárása: 2010. június
30.
Pályázat kiírója: Közép-Dunántúli
Regionális Fejlesztési Ügynökség
Közhasznú Nonprofit Kft.
Támogatást nyújtó: Nemzeti Kutatási
és Technológiai Hivatal; Kutatási és
Technológiai Innovációs Alap
A projekt összköltsége: 11 302 000 Ft
Ebbõl támogatási összeg: 9 946 000 Ft
A projekt ismertetése:
A projekt hosszú távú célja egy Innovációs Technológiai, Koordinációs
és Információs Központ létrehozása székesfehérvári központtal,
mely a Közép-Dunántúli Régió innovációs versenyképességét növeli.
Ennek elemeként a régió innovációs központjainak, inkubátorházainak
példaértékű összefogása, közöttük egy közös információs rendszer
kialakítása egy elektronikus adatbázis eszközével. Jelen pályázat
rövid távú célja, konkrét tárgya a hosszú távú célok megalapozását
szolgálja egy komplex rendezvénysorozat segítségével, melynek
köszönhetően együttműködések létrehozásával és egy adatbázis teljes
kidolgozása és tartalommal való feltöltése által javul a régió
vállalkozásainak információellátottsága. Elsődleges cél a valós,
horizontális és vertikális együttműködés lehetőségeinek felmérése
és kialakítása a Közép-Dunántúli Régió vállalkozásfejlesztési
szervezetei és mikro-, kis- és középvállalkozásai között. Előzetesen
kitűzött céljaink az alábbiak voltak:
- A régió inkubátorházainak közvetlen és közvetett hatókörébe
tartozó vállalkozások innovációs tevékenységének elősegítése,
- a megvalósításra alkalmas kutatási eredmények hasznosításának
elősegítése,
- az ezekben közreműködő szereplők együttműködésének megszervezése.
Amennyiben a létrehozott adatbázisban böngészni
kíván, kérem látogasson el erre
az oldalra.
Innováció a KKV szektorban - Párbeszéddel
az innovációért
Pályázat benyújtásának dátuma:
2008. július 31. (döntés időpontja: 2008. november
06.)
Pályázat lezárása: 2009. december
31.
Pályázat kiírója: Nemzeti Fejlesztési
és Gazdasági Minisztérium Kis- és Középvállalkozói Célelőirányzat
Támogatást nyújtó: Nemzeti Fejlesztési
és Gazdasági Minisztérium
A projekt összköltsége: 9 292 000 Ft
Ebbõl támogatási összeg: 7 266 000 Ft
A projekt ismertetése:
Speciális információkat, ismereteket kívántunk átadni a egy rendezvénysorozattal,
amely során segíteni kívántuk a vállalkozásokat
innovációs és fejlesztési lehetőségek, forráslehívási stratégiák
ismertetésével és partnerségi, együttműködési pontok bemutatásával.
A kistérségi rendezvényeken kiemelt figyelmet fordítottunk a kistérségi
adottságok és lehetőségek értékelésére, korábban megvalósult sikeres
projektek bemutatására, pályázati és egyéb finanszírozási források
ismertetésére, általánosságban az innováció szélesebb értelmezésén
alapuló népszerűsítésére. Minden helyszín kísérő programjaként
kiállításon mutattuk be a kkv szektorban keletkezett innovációs
eredményeket.
A projekt külön oldalán bõvebb információkat
talál.
Párbeszéddel
a technológiai fejlődésért
Pályázat benyújtásának dátuma:
2006. szeptember 15. (döntés időpontja: 2006.
szeptember 29.)
Pályázat lezárása: 2008. június
30.
Pályázat kiírója: Közép-Dunántúli
Regionális Fejlesztési Tanács
Támogatást nyújtó: Nemzeti Kutatási
és Technológiai Hivatal; Kutatási és
Technológiai Innovációs Alap
A projekt összköltsége: 8.025.000 Ft
Ebbõl támogatási összeg: 7.221.000 Ft
A projekt ismertetése:
A pályázatot a VISZ-el közösen adtuk be,
a VISZ költségvetése a fenti költségvetésen
felül 1.261.000 Ft, támogatása 1.134.000 Ft.
A program lényegében a Kisvállalkozások
innovációs támogatása című,
2005. évi Baross Gábor pályázat folytatása
technológiai téren. Pályázatunkban
a Közép-Dunántúli Régió
Ipari Parkjainak, innovációs központjainak
és inkubátorainak összefogásának
megalapozása, közöttük egy közös
információs rendszer és adatbázis
kialakításának előkészítése
történik egy workshop-sorozat segítségével,
melynek folyományaként elkészül a közös
információs bázis leíró jellegű
tesztrendszere, rögzítésre kerülnek az
együttműködési korlátok, kötelezettségek,
jogok és lehetőségek. Emellett folytatódik
a komplex, a régió ipari irányvonalait követő
technológiai pont kialakítása a Közalapítvány
által működtetett inkubátorház
keretei között.
Innovációs
ötlet- és segítségtár fejlesztése
elektronikus médiumokra
Pályázat benyújtásának
dátuma: 2006. szeptember 15. (döntés időpontja:
2006. szeptember 29.)
Pályázat lezárása: 2007. december 31.
Pályázat kiírója: Közép-Dunántúli
Regionális Fejlesztési Tanács
Támogatást nyújtó: Nemzeti Kutatási
és Technológiai Hivatal; Kutatási és
Technológiai Innovációs Alap
A projekt összköltsége: 12.317.000,- Ft, ebbõl
a közalapítványt érintõ összköltség
4.467.000,- Ft
Ebbõl támogatási összeg: 11.019.000,-
Ft, ebbõl a közalapítványt érintõ
támogatás: 4.019.000,- Ft
A pályázatot a Veszprémi Regionális
Innovációs Centrummal adtuk be közösen,
a VRIC a konzorcium vezetője. A projekt eredménye
egy házimozi rendszeren távirányítóval
kezelhető DVD lemez és egy honlap, mely a DVD-n találhatókon
kívül sok aktuális információt
és kétirányú kommunikációs
lehetőséget is tartalmaz. Következő lépésként
erre illetékes intézményekkel, szervezetekkel
együttműködve el kell juttatni a DVD-t ingyenesen
a célközönséghez, majd a honlapon és
egyéb csatornákon keresztül kezelni kell a
várható reakciókat - mindannyiunk épülésére.
Az előleg 3.600.000 Ft megérkezett, a fennmaradó
összeg (419.000 Ft) pedig 2008. tavaszán realizálható
Közalapítványunknál.
Innovációs Technológiai,
Koordinációs és Információs Központ
kialakítása a jelenlegi inkubátorház
bõvítése révén Székesfehérváron
Pályázat benyújtásának dátuma:
2005. november 09.
Szerzõdéskötés: 2006. október
Pályázat lezárása: 2007. december
31.
Pályázat kiírója: GVOP
Támogatást nyújtó: Nemzeti Fejlesztési
Ügynökség
A projekt tervezett összköltsége: 108.360.000
Ft (nettó)
A program teljes költségvetése: 137.003.667
Ft (nettó)
Ebbõl támogatási összeg: 51.647.000
Ft (nettó)
A projekt ismertetése:
A projekt célja az évek óta sikeresen, 100
% - os kihasználtsággal mûködõ
inkubátorház bõvítése, mely
a kapacitás bõvülése mellett megalapozza
annak lehetõségét, hogy a szolgáltatások
átalakításával és fejlesztésével
innovációs központként, technológiai
inkubátorként mûködjön tovább.
A fejlesztést, átalakítást megalapozó
tanulmány alapján az emeletráépítést
követõen már új típusú
szolgáltatások állnak rendelkezésre,
ehhez a szükséges forrásokat az innovációs
alap regionális pályázati rendszerébõl
biztosíjuk. A további fejlesztések (2007-tõl)
az NFT-II programjai között kidolgozott. "Nemzeti
technológiai inkubátor és magvetõ
tõke program" keretei között valósulhatnak
meg. A pályázat a meglévõ épület
fejépületi részén egy teljes szint ráépítését
jelentette, hatására 1060 m2-rel nõtt a hasznos
alapterület, 16 új vállalkozás betelepülése
vált lehetõvé. A beruházás
műszaki átadás-átvétele 2007.
december 10-én befejeződött.
A non-profit és önkormányzati
szféra mûködési feltételeinek és
forrásszerzõ képességének javítása,
akadály-mentesítés szintjének növelése
munkanélküliek szociális gazdaságban való
foglalkoztatása révén Fejér megyében
Pályázat benyújtásának dátuma:
2004. július
Pályázat megkezdésének dátuma:
2006. július
Pályázat lezárása: 2008. január
31.
Pályázat kiírója: ROP
Szerzõdõ hatóság: Országos
Területfejlesztési Hivatal szervezeti keretei között
mûködõ Regionális Fejlesztés Operatív
Program Irányító Hatóság
A projekt összköltsége: 108.650.995 Ft (nettó)
Ebbõl támogatási összeg: 108.650.995
Ft (nettó)
A projekt ismertetése:
A konzorcium (Vállalkozói Központ- fõpályázó
és két támogatásban nem részesülõ
partner: Székesfehérvár Megyei Jogú
Város Önkormányzata és a Fejér
Megyei Munkaügyi Központ) a projekt keretében
az aktív korú nem foglalkoztatott személyek
reintegrációját tûzi ki célul,
a harmadik szektor lehetõségeink kiaknázásával
és szükségleteinek kielégítésével,
kiemelten az alábbi hátrányos helyzetû
munkanélküliek bevonásával:
- 45 év felettiek,
- tartósan munkanélküli nõk,
- pályakezdõ tartós munkanélküli
fiatalok.
A projekt keretében fejér megyei munkanélküliekbõl
a pályázatunkban részletezett módon
40 fõ képzésére és 32
fõ foglalkoztatására nyílik lehetõség,
hangsúlyozott figyelemmel a megye hátrányos
helyzetû kistérségeinek adottságaira
és szükségleteire.
A komplex képzési blokk a szakmai és
felzárkóztató képzéseken
túl különbözõ tréningeket
tartalmaz (álláskeresés, személyiségfejlesztés,
vállalkozási ismeretek, környezetvédelem).
A résztvevõk tanulását személyre
szabott pszichológiai kontroll és segítség
könnyíti meg, a bentmaradást a motiváltság
fenntartása, regenerációja támogatja.
A képzést követõen 32 fõ
12 hónapos foglalkoztatása történik,
3 munkacsoportban. Az ezen idõ alatt végzett munka
során a foglalkoztatottak a valós munkavégzéssel
visszakerülnek a munkaerõ-piacra, kiemelten a szociális
gazdaságban reintegrálódnak. A munkacsoportok
a megye kistérségei önkormányzatai,
valamint az itt mûködõ civil szervezetek részére
biztosítanak ingyenes szolgáltatásokat. Az
EU-s csoport pályázatírási-kistérségi-inkubációs
ismeretekkel tanácsadást végez, az irodai
csoport adminisztrációs feladatokat lát el,
míg az ezermester team akadálymentesítést
végez.
A program feladata csökkenteni a non-profit közszféra
ellátatlanságát mind humánerõforrás
tekintetében, mind pedig konkrétan az akadálymentesítés
periódusában a fizikai szakmunkával és
eszköz-anyaghiánnyal (melyet a forráshiány
okoz).
A program kiemelt gondossággal jár el a horizontális
elvek érvényesítése terén,
a kelleténél rosszabb pozícióból
induló nõi munkanélküliek bevonásával,
akadálymentesítéssel és a környezettudatos
magatartásra neveléssel.
Közép-Dunántúli
Regionális Innovációs Ügynökség
(konzorciumi tagként)
I. Pályázat benyújtásának
dátuma: 2004. október 31.
I. Pályázat lezárása: 2007. december
31.
I. Pályázat kiírója: Nemzeti Kutatási
és Technológiai Hivatal
I. Támogatást nyújtó: Nemzeti Kutatási
és Technológiai Hivatal a Kutatási és
Technológiai Innovációs Alapból
I. A projekt összköltsége: 269.717.000,- Ft (bruttó,
3 évre), ebbõl a Közalapítványunk
része 23.260.000,- Ft
I. Ebbõl támogatási összeg: 199.794.000,-
Ft (3 évre), ebbõl a Közalapítványunk
része 16.995.000,- Ft
Az I. projekt ismertetése (2005-2007):
A Közép-Dunántúli Regionális
Innovációs Ügynökség alapvetõ
célja a regionális innovátorok hálózati
együttmûködésének szervezése
és fenntartható fejlesztése. Az Ügynökség
kiterjesztett céljai: - a Közép-Dunántúli
tervezési-statisztika régió innovációs
intézményrendszerének fejlesztésével
selõsegíteni a Régió valódi
európai integrálódását, igazodva
az Unió "Regional Foresight" tendenciáihoz,
- gazdaságának és társadalmának
szervezeti és folyamati innováción alapuló
fejlesztését, - a regionális innovációt
ösztönzõ, segítõ, regionális
környezet kialakítását, - vállalkozásai,-
kiemelten a KKV-i versenyképességének elõmozdítását,
- a régiók innovációs szereplõ
hálózati együttmûködésének
erõsítését, stratégiai szövetségek
fenntartható megalapozását, ezáltal
az innovációs szolgáltatások kialakítását
és fenntartható bõvítését.
Az Ügynökség 2005-13 idõhorizontra megfogalmazott
alapvetõ stratégiai célja, hogy a meglévõ
innovátorok integrálásával, hálózatba
kapcsolásával létrehozott " virtuális
ügynökségként" mûködve
komplex szolgáltatási palettát mondhasson
magáénak, mely magába foglalja a még
hiányzó tevékenységek, szolgáltatások
létrehozását, illetve a meglévõk
kiterjesztését, szükségszerû módosítását
is. A KDRIÜ 3 éves működési programja
2007. december 31-vel lezárult. A munkát a
KDRIÜ Nonprofit Kft. folytatja tovább, mely cégnek
a Közalapítvány is alapító tagja,
és tevékenységét az Inkubátorházban
folytatja.
További információ: www.kdriu.hu
Kisvállalkozások
innovációs támogatása
Pályázat benyújtásának dátuma:
2005. november 29.
Pályázat lezárása:
Pályázat kiírója: Nemzeti Kutatási
és Technológiai Hivatal
Támogatást nyújtó: Nemzeti Kutatási
és Technológiai Hivatal a Kutatási és
Technológiai Innovációs Alapból
A projekt összköltsége: 21.372.000,- Ft (nettó)
Ebbõl támogatási összeg: 19.057.000,-
Ft (nettó)
A projekt ismertetése:
Közalapítványunk intenzív fejlesztéseket
hajtott és hajt végre, az innovációs
központként való mûködés
infrastrukturális, tárgyi és személyi
feltételeinek megteremtése érdekében.
A fejlesztési cél:
- növelni az inkubációs szolgáltatások
helyszíneit, lehetõségeit;
- fokozni a szolgáltatások technikai, technológiai
tartalmát; és
- erõsíteni a vállalkozások innovációs
ismereteit, igényét.
A "Kisvállalkozások innovációs
támogatása" címû program
a 2. és 3. célnak alárendelve készült,
és egy innovációs technológiai pont
kialakításának és régiós
használatának megkezdésére, valamint
a kkv-k képzésére és tanácsadására
irányul. A technológiai pont fejlesztés
jelenlegi fázisában informatikai innováció,
térinformatikai mûhely, tervezõ-, multimédiás
labor és manager iroda kialakítása történik.
A képzés-tanácsadás keretein belül
35 vállalkozó innovációs menedzserré
való képzése, emellett pedig a laborok
használatához kapcsolódó, valamint
iparjogvédelmi, projektmenedzsment és idegen nyelvi
tanácsadás, vállalkozói alportál
kialakítás és hetente elektronikus formában
továbbított Innovációs Tippek hírlevél
készítése történik.
Váltó (konzorciumi
tagként)
Pályázat benyújtásának dátuma:
Pályázat lezárása:
Pályázat kiírója:
Támogatást nyújtó:
A projekt összköltsége:
Ebbõl támogatási összeg:
A projekt ismertetése:
A Regionális Vállalkozásfejlesztési
Alapítvány vezetésével folyó
projekt célja, hogy hátrányos helyzetû
nõk vállalkozóvá válását,
munkaerõpiaci reintegrációját a résztvevõk
igényeihez igazított holisztikus fejlesztési
programmal segítse elõ. A célok elérése
érdekében a résztvevõk kommunikációs
és személyiségfejlesztési, vállalkozói
tréningek mellett számítástechnikai
és angol oktatásban részesülnek. Tanulásukat
kiegészítõ szolgáltatások (gyermekfelügyelet,
közösségi programok, egyéni fejlesztés
stb.) segítik. A képzést követõen
(2006. elején) egyhónapos gyakorlaton vesznek részt
Közalapítványunknál, majd sor kerül
a vállalkozások beindítására.
Ehhez jogi, pénzügyi és marketing tanácsadást
biztosít az RVA.
A nõk vállalkozóvá
válásásának elõsegítése
képzéssel
Pályázat benyújtásának dátuma:
Várhatóan 2007.
Pályázat lezárása:
Pályázat kiírója:
Támogatást nyújtó:
A projekt összköltsége: 39.346.000,-
Ebbõl támogatási összeg: kiírástól
függõen 100%
A projekt ismertetése:
A nõk családi kötelezettségeik miatt
gyakrabban kényszerülnek évekre elhagyni a
munka világát, mint a férfiak. A munkaerõpiacra
való visszatérést nehezíti, hogy az
inaktivitásban töltött idõszak gyakran
a munkavégzõ-képesség, a munkavégzéshez
szükséges ismeretek és készségek
megkopásához, a motiváció és
az önbizalom elvesztéséhez vezet. Projektünk
a nõk szükségleteihez igazodva kínál
képzéseket és támogató szolgáltatásokat
a vállalkozóvá válás érdekében,
hiszen ezen a területen a nõk gyakran szembesülnek
a társadalmi szerepelvárásokból fakadó
hátrányokkal és nehézségekkel.
Ennek érdekében megvalósítahtósági
tanulmány készítettünk a Közép-Dunántúli
Regionális Fejlesztési Tanács támogatásával
(Projekt Generation Facility II. elõirányzat terhére),
mely részletezi a program lebonyolításának
lehetõségeit, feltételeit, szükségleteit.
A tanulmányra alapozva pályázani kívánunk
legkésõbb a 2007-ben kezdõdõ tervezési
ciklusban a program lebonyolítására.
Információs Tanácsadó
Irida Fenntartása a Közép-Dunántúli
Régióban az EU 6. Keretprogramjában való
pályázati tevékenység elõsegítésére
(konzorciumi tagként)
Pályázat benyújtásának dátuma:
2003. július
Pályázat lezárása: 2006.
Pályázat kiírója: Oktatási
Minisztérium
Támogatást nyújtó: Oktatási
Minisztérium nevében eljáró Kutatás-fejlesztési
Pályázati és Kutatáshasznosítási
Iroda
A projekt összköltsége: 19.800.000,- Ft, abbõl
a közalapítvány érintõ összköltség
1.000.000,- Ft
Ebbõl támogatási összeg: 9.900.000,-
Ft, abbõl a közalapítvány érintõ
támogatás: 500.000,- Ft
A projekt ismertetése:
A program célja, hogy a mikro-, kis-, és középvállalkozások
számára folyamatos információ- és
tanácsadó szolgáltatást biztosítsunk
a Közép-Dunántúli Régióban
hazán Európai Uniós csatlakozásával
összefüggésben. A konzorciumi összetételen
keresztül a kkv-kat, térségi területfejlesztési
társulásokat is bevonjuk a pályázati
tevékenységbe, segítséget nyújtva
partnerkeresési törekvéseikhez.
A konzorcium vezetõje a Veszprémi Egyetem, mi a
az egyetemtõl kapott információkat (az EU6-os
keretprogram aktualitásairól) továbbítjuk
a látókörünkben lévõ kkv-k
számára, valamint tanácsadást folytatunk.
A program 2004-ben indult, és 2006. február 20-ig
tart.
Tanulmány Fejér
megye kisvállalkozás-fejlesztési lehetõségeirõl
Pályázat benyújtásának dátuma:
2002. 05. 30.
Pályázat kiírója: Fejér Megyei
Területfejlesztési Tanács
A projekt összköltsége: 8 288 000,- Ft (bruttó)
Ebbõl igényelt támogatási összeg:
5 801 600,- Ft (bruttó)
A tanulmány a Tanácsnál van szakmai bírálaton,
végelszámolás benyújtása várhatóan
2003. júliusban.
A projekt ismertetése:
A tanulmány Fejér megyében történõ
inkubációs szolgáltatások biztosíthatóságáról
szól. Közalapítványunk, mely az ország
egyik legeredményesebb inkubátorházát
mûködteti, céljának tekinti feladatainak
kibõvítését. Jelenleg ugyanis - be
kell látnunk -, hogy vállalkozás-segítõ
tevékenységünket leginkább csak a fehérvári
cégek tudják igénybe venni. Amely kezdõ
vállalkozások viszont ebbõl a körbõl
kimaradnak, hátrányba kerülnek a helyi cégekkel
szemben. Ez a tény fokozza az eleve fennálló
hátrányukat, miszerint nem a megyeszékhelyen,
hanem attól távolabb, esetlegesen elmaradottabb
térségben mûködnek. Mindemellett tapasztalatainkra
alapozva szükségesnek látjuk az általunk
végzett, és bevált támogatási
forma egész megyére történõ kiterjesztési
lehetõségeinek vizsgálatát. Ez megalapozhatja
a megyei fejlesztési tervek további alakítását,
a kistérségek saját fejlesztési elképzeléseinek
megvalósulását. A kisvállalkozói
kör ilyen irányú igényeinek felmérése
- különös tekintettel az innovációs
folyamatba való bekapcsolódásuk lehetõségeire
- komoly segítséget adhat az egyéb vállalkozásélénkítésben
érdekelt szervezeteknek is. A tanulmányt - Közalapítványunk
megbízásából - a Közép
Pannon Rt. készítette el.
A tanulmány hatására jelenleg készíti
a Fejér Megyei Önkormányzat a Megyei
Inkubátor programot.
Regionális vállalkozói
portál
Pályázat benyújtásának dátuma:
2002. 04. 30.
Pályázat kiírója: Közép-Dunántúli
Regionális Fejlesztési Ügynökség
A projekt közalapítványunkat érintõ
költsége: 6 300 000,- Ft (nettó)
Ebbõl támogatási összeg: 4 500 000,-
Ft(nettó)
A végelszámolás benyújtásának
dátuma: 2004. január 19.
A projekt ismertetése:
A projektet konzorciumi formában nyújtottuk be.
Konzorciumvezetõ: Vállalkozást és
Egzisztenciateremtést Elõsegítõ Közalapítvány.
További konzorciumi tagok: Székesfehérvári
Regionális Vállalkozásfejlesztési
Alapítvány; Közép-Pannon Területi
és Gazdaságfejlesztési Szolgáltató
Kht.; Axis Számítástechnikai Kft. Egyéb
együttmûködõ partner: Datatrans Internet
Kft.
A projekt célja: A ma emberének legnagyobb kihívása
a rendkívül gyors alkalmazkodási kényszer
a környezet változásaihoz. Annak ellenére,
hogy Magyarország gazdasági folyamatai mára
odáig vezettek, hogy a vállalkozások nem
kényszerbõl, sokkal inkább elõre megfontolt
szándékkal, céllal és tervekkel alakulnak,
még mindig rengeteg azon vállalkozásoknak
a száma, melyek bizonytalanok, és nem rendelkeznek
a vállalkozás indításához,
majd mûködtetéséhez szükséges
alapinformációkkal. Ezek az információk
azonban léteznek és megtalálhatóak,
de az összegyûjtésük rengeteg idõt
és energiát, emellett pedig legtöbbször
sok kiadást is jelent. Az elõzmények ismeretében
összegyûjtöttük azon területeket, melyek
információit a kezdõ, illetve mûködõ
kis- és középvállalkozások gyakran
használnak, és így az azokhoz való
hozzáférést célszerû egy helyen
biztosítani. Jelen pályázatunk egy teljes
körû, folyamatosan fejleszthetõ, interaktív,
egyes témákban kereshetõ, szabadon hozzáférhetõ,
mindenekelõtt pedig ingyenes internetes website létrehozását
tûzte ki céljául. Célunk nemcsak a
honlap létrehozása, hanem annak hátterében
egy értelmes, eredeti tartalommal megtöltött
website fenntartása. Ennek érdekében a folyamatos
fenntarthatóságra törekszünk, illetve
kialakítottunk egy olyan háttérmunkát,
mellyel rendszeressé vált a honlap adatainak frissítése
és rendszeres karbantartása, az adatszolgáltató
partnerek együttmûködésével. A program
a hagyományos adattárak szolgáltatásait
meghaladó mértékben segíti a vállalkozásokat
azzal, hogy - többek között- távoktatásban
való részvételt biztosít, iratminták,
nyomtatványok, szabály- és szabványgyûjtemények
keresését, letöltését teszi lehetõvé.
Folyamatos bõvüléssel települési
információkat szolgáltat, aktuális
pályázati lehetõségeket kínál.
A települési információk a teljes régióra
kiterjedõ módon állnak rendelkezésre.
Http://www.vallalkozni.hu
Innovációt
segítõ szolgáltatások fejlesztése
Pályázat benyújtásának dátuma:
2001.09. 30.
Pályázat kiírója: Közép-Dunántúli
Regionális Fejlesztési Ügynökség
Támogatást nyújtó: Földmûvelésügyi
és Vidékfejlesztési Minisztérium és
Gazdasági Minisztérium
A projekt összköltsége: 17 200 000,- Ft (nettó)
Ebbõl támogatási összeg: 14 800 000,-
Ft (nettó)
A végelszámolás benyújtásának
dátuma: 2003. április 14.
A projekt ismertetése:
A projektet konzorciális formában nyújtottuk
be. Konzorciumvezetõ: Vállalkozást és
Egzisztenciateremtést Elõsegítõ Közalapítvány.
További konzorciumi tagok: Székesfehérvári
Regionális Vállalkozásfejlesztési
Alapítvány; Komárom-Esztergom Megyei Vállalkozásfejlesztési
Alapítvány; Veszprémi Regionális Innovációs
Centrum Kht.; Innopark Kht.; Ajka és Térsége
Inkubátorház és Innovációs
Központ Kht. A projekt célja volt a régió
KKV szektorában mûködõknek szakmai és
egyéb tanácsadási, oktatási és
technikai segítségnyújtás - a fejlõdõképes
vállalkozások támogatása ahhoz, hogy
megerõsödve, - a jól mûködõ
KKV-kal, nagy multinacionális cégekkel is kapcsolatot
tartava - tudjanak az európai követelményrendszernek
megfelelni, versenyképességüket és innovációs
potenciáljukat növelni.
Programunk a célkitûzésekhez kapcsolódva
az alábbi elemeket tartalmazta:
- 11 speciális modul tananyagának elkészítése
történt hagyományos és távoktatási
formában, melyek a következõk: általános
vállalkozási ismeretek, menedzsment, vállalkozásfinanszírozási
formák, marketing, eu ismeretek, innováció,
iparjogvédelem, beszállítói ismeretek,
minõség és minõségirányítás,
munkaügyi ismeretek, export-import ügyleti ismeretek.
- Ezen tananyag alapján 6 helyszínen (az ajkai,
veszprémi, komáromi, dunaújvárosi
inkubátorházakban, illetve a fehérvári
RVA-ban) összesen 230 fõ képzése történt
meg (marketing, munkaügyi, vállalkozási, eu,
vállalkozásfinanszírozási területen)
- Felállítottunk egy virtuális tanácsadói
rendszert, melyben a tanácsadók a régióban
dolgoznak, és e-mailen válaszolnak a felmerülõ
kérdésekre.
- Felújítottuk a www.innoinfo.hu internetes oldalt,
melynek aktualizáltuk a tartalmát és amelyen
elhelyeztük az ingyenesen távoktatási verziót.
A távoktatás minden moduljának elsõ
anyaga szabadon hozzáférhetõ. A további
leckéket a megelõzõ anyagok végén
feltett kérdések megválaszolását
követõen e-mailen juttatjuk el a résztvevõknek.
(Azóta ezen honlap tartalmilag átalakult, jelenleg
a Székesfehérvári Innovációs
Tanácsról található rajta információ.
A távoktatási anyagok jelenleg a www.vallalkozni.hu
oldalon érhetõek el.)
- Az egymás közötti kommunikáció
(adattovábbítások, távoktatás,
tanácsadás) biztosítása érdekében
a konzorcium résztvevõinél egy-egy - csak
erre a célra szolgáló - számítógép
telepítése történt.
Innovációs park inkubátor
támogatással
Pályázat benyújtásának dátuma:
2001.09. 30.
Pályázat kiírója: Közép-Dunántúli
Regionális Fejlesztési Ügynökség
Támogatást nyújtó: Földmûvelésügyi
és Vidékfejlesztési Minisztérium és
Gazdasági Minisztérium
A projekt összköltsége: 7 300 000,- Ft (nettó)
Ebbõl támogatási összeg: 6 300 000,-
Ft (nettó)
A végelszámolás benyújtásának
dátuma: 2002. december 20.
A projekt ismertetése:
A Vállalkozást és Egzisztenciateremtést
Elõsegítõ Közalapítvány,
mint kiemelten közhasznú szervezet elsõdleges
célkitûzése a régió mikro- és
kisvállalkozásainak elindítása, valamint
a már mûködõ kisvállalkozások
innovációs elképzeléseinek támogatása,
és az ehhez szükséges alapok megteremtése.
Ennek érdekében szorosan együttmûködünk
a régióban mûködõ összes
inkubátorházzal. Az együttmûködés
alapja egy 1999-ben kötött konzorciumi szerzõdés,
mely az "Innovációs központok regionális
hálózata" tanulmányban rögzített
- öt évre szóló - közös fejlesztési
célok megvalósítását hivatott
biztosítani. 1999. évben elindítottunk egy
folyamatot (lásd elõzõ pályázatok),
melynek végeredménye egy minden igényt kielégítõ
"innovációs park" kiépítése.
A "park" központja a jelenlegi inkubátorház
lenne, melyet a jelzett cél elérése érdekében
folyamatosan fejlesztünk. Emellett viszont a jelzett kapacitás
nem elégíti ki a székesfehérvári
és Székesfehérvár vonzáskörzeti
vállalkozások igényeit, így mindenképpen
négyzetmétereink bõvítésére
"kényszerülünk". Így döntés
született egy új épület felépítésére,
mely terveink szerint könnyûszerkezetes, elsõsorban
termelõ, és innovatív tevékenységet
folytató kisvállalkozások befogadását
teszi lehetõvé. Az elképzelés megvalósítása
érdekében Közalapítványunk megvásárolt
egy területet az inkubátorháztól ~ 600
méter távolságra. A terület 3264 m2,
a törvények alapján ennek 60%-os beépítése
lehetséges. A terület közmûveinek beruházása
részben megtörtént önerõbõl
(víz és villany). A tervezett beruházás
jellemzõi: -háromszintes könnyûszerkezetes
épület - 3200 m2 hasznosítható terület
- recepcióval, tárgyaló- és tanácskozóteremmel
- gyártáshoz szükséges alap-infrastruktúrával
- a jelenlegi inkubátorház szolgáltatásaira
és szakértõinek munkájára épülve
- átmeneti foglalkoztató kialakítása.
Fentiek alapján az épület felépítése
egy innovációs park kialakítását
eredményezi, mely innovációs park részei:
már meglévõ, mûködõ inkubátorház,
mely irodahelyiségek bérletét, és
szolgáltatások igénybevételét
biztosítja, hagyományos és innovációs
segítségnyújtás tekintetében
egyaránt. A központot egészíti ki a
leendõ könnyûszerkezetes épület,
ahol inkább az innovatív termelõ-tevékenységû
valamint fejlesztõ-mûhelyekként mûködõ
helyiségek bérbeadása válik lehetõvé.
Továbbá a megépítésre kerülõ
épület helyet adna a jelenleg elbírálás
alatt álló tranzitfoglalkoztatási
projekt lefolytatására is. Az innovációs
park további részei a területen saját
ingatlannal rendelkezõ közel harminc vállalkozás,
melyek szoros kapcsolatban állnak az inkubátorházzal,
szolgáltatásainkat igénybe veszik. A projekt
mûködési szakaszában a területtel
szomszédos Regionális Munkaerõ-fejlesztõ
és Képzõ Központtal is tervezünk
együttmûködést. A projekt részeként
elkészült egy megvalósíthatósági
tanulmány; továbbá rendelkezünk a komplett
építészeti tervekkel; megtörtént
az építési engedélyeztetés
is. A beruházás körülbelül 320 M
Ft-ba kerülne. Az építkezéshez igyekszünk
támogatást szerezni, hazai és eu-s forrásokból.
Innovációs centrummá
válást megalapozó infrastrukturális
és
szolgáltatási szint fejlesztés a székesfehérvári
inkubátorházban
Pályázat benyújtásának dátuma:
2001.06.29
Pályázat kiírója: Magyar Vállalkozásfejlesztési
Alapítvány
Támogatást nyújtó: Gazdasági
Minisztérium
A projekt összköltsége: 17 536 000,- Ft (nettó)
Ebbõl támogatási összeg: 8 768 000,-
Ft (nettó)
Végelszámolás benyújtásának
dátuma: 2002. november 22.
A projekt ismertetése:
A projekt célja a már korábban elkezdett
innovációs centrummá válás
projektünk folytatása, valamint a Közép-Dunántúli
régió inkubátor-konzorciuma hálózati
együttmûködésének technikai
megalapozása volt. Elképzelésünk, miszerint
rövid idõn belül egy innovációs
centrum feltételeit nyújtanánk bérlõink
számára, 1999-ben indult el. Elsõ lépésként
a ház belsõ fizikai felújítása,
állagmegóvása történt a Gazdasági
Minisztérium támogatásával. 2001-ben
ezen projekt keretében folytattuk az épület-külsõn
a felújításokat, illetve magasabb szintû
- kisvállalkozásoknak nyújtandó -
szolgáltatáscsomagot alakítottunk ki (a szükségszerû
állagmegóvás-felújítást
követõen most már minõségi színvonal
fejlesztésére pályáztunk). A fejlesztés
három nagy területre volt bontható: Elsõ
lépésben az akkori infrastruktúra bõvítése
történt telekhatároló kialakításával,
az épülethez tartozó külsõ területek
világításának kiépítésével,
kamera figyelõ rendszer telepítésével.
A második csoporton belül a szolgáltatásaink
dologi feltételeinek javítása történt,
egyrészt a régi, már elavult eszközeink
cseréjével, másrészt új eszközök
beszerzésével. Így az alábbi eszközökkel
gazdagodott az inkubátorház: vágógép,
mûanyag spirálozó gép, videomagnó
és televízió, villanyírógép,
lamináló gép, hõkötõ,
fém spirálozó gép, digitális
fényképezõgép, digitális diktafon,
videokamera, konferenciaterem kihangosító berendezés.
Egy új többfunkciós fénymásoló
beszerzésével korszerûsödött és
nagyteljesítményre alkalmassá vált
az akkori fekete-fehér fénymásolási
lehetõség. A továbbfejlesztés tekintetében
pedig új szolgáltatásként színes
másológéphez, fekete-fehér hálózati
lézernyomtatóhoz és színes hálózati
lézernyomtatóhoz jutottak bérlõink.
Ebbe a csoportba tartozott, hogy bérlõink kérésére
teakonyhát alakítottunk ki, a szükséges
konyhai eszközökkel felszerelve. A fejlesztés
harmadik nagy területe az épület állagmegóvása,
felújítása volt, ezen belül: a fûtési
rendszer felülvizsgálata, korszerûsítése,
a vizesblokkok szennyvízhálózatának
felújítása, saját használatú
irodák felújítása, tûzlépcsõ
felújítása, nyílászárók
külsõ mázolása, tetõszigetelés
és kazán helyiség felújítása
történt.
Innovációs centrummá
válást megalapozó
informatikai fejlesztés a székesfehérvári
inkubátorházban
Az informatikai fejlesztés két pályázaton
nyert.
1. Pályázat benyújtásának dátuma:
2001.06.29
Pályázat kiírója: Magyar Vállalkozásfejlesztési
Alapítvány
Támogatást nyújtó: Gazdasági
Minisztérium
A projekt összköltsége: 11 367 700,- Ft (nettó)
Ebbõl támogatási összeg: 5 640 500,-
Ft (nettó)
A végelszámolás benyújtásának
dátuma: 2002. július 22.
2. Pályázat benyújtásának
dátuma: 2001.08. 30.
Pályázat kiírója: Fejér Megyei
Területfejlesztési Tanács
Támogatást nyújtó: Földmûvelésügyi
és Vidékfejlesztési Minisztérium
Megítélt támogatási összeg: 1
500 000,- Ft (nettó)
A végelszámolás benyújtásának
dátuma: 2002. július 23.
A projekt ismertetése:
Az informatikai beruházás elõzménye
az infrastrukturális programnál
részletezett koncepció volt. A két projekt
egymással párhuzamosan történt lebonyolításra.
A program célja a technikai területen történõ
fejlesztés volt: egy strukturált informatikai hálózat
kiépítésével, korszerû oktatóterem
felállításával, szoftverbeszerzésekkel,
valamint egyes alapvetõ informatikai képezésekkel
a bérlõink felé. Informatikai projektünk
négy fõ területre volt bontható: elsõként
kiépítettünk egy csillagpontos, strukturált
informatikai hálózatot 72 végponttal. Ennek
eredményeként minden iroda/vállalkozás
Internet-kapcsolattal rendelkezik. A beépített aktív
elemek nagyteljesítményûek, menedzselhetõek
és stack-elhetõek, melyek jól teljesítenek
nagy hálózati forgalom mellett is. Elõnyük,
hogy egymástól elszeparált hálózatokat
is ki lehet vele alakítani. A mûködtetéshez
szükséges szervergép és a hozzá
kapcsolódó szünetmentes táp, valamint
korunk biztonsági elõírásainak megfelelõ,
tûzfalként üzemelõ PC is beszerzésre
került. Az eszközök megválasztásakor
szempont volt a tisztán 10/100-as kapcsolt Ethernet technológia,
mely biztosítja a befektetés értékállóságát
és garantálja a minél késõbbre
tolt elavulást. A fejlesztés második területe
egy korszerû, 10 gépes, hálózatba kapcsolt
oktatóterem felszerelése volt, az oktatáshoz
szükséges segédeszközökkel: nyomtatóval,
(mely egyben ellátja a színes scanner és
másolási funkciókat is) és projektorral.
Az épületben egy helyen szabadon hozzáférhetõen
számítógépet helyeztünk el, amelyeken
a hálózatnak köszönhetõen szintén
van Internet-kapcsolat. A teljes projekt tekintetében szükség
volt szoftverbeszerzésre (harmadik terület): Windows
operációs rendszerre; Office programcsomagra és
egyéb programokra is, melyek biztosították
az új szolgáltatások bevezetését:
Corel Draw (kiadványszerkesztéshez, rajzolási
feladatokhoz), Recognita "szövegfelismerõ"
(a beszkennelt szövegek felismertetésére, dokumentum
állománnyá való átalakítására);
Macromedia Flash5 és Macromedia Dreamweawer (professzionális
webdesigner-munkák: honlap-készítés
érdekében) került beszerzésre. A fejlesztéshez
nélkülözhetetlen volt az informatikai oktatás
(negyedik terület). Ezt a komponenst ketté választottuk,
egyrészt bérlõink oktatása történt,
mellette pedig saját munkatársaink továbbképzése
történt, melyet a fejlesztés tett szükségessé.
Növekedést
célzó vállalkozások
célcsoport specifikus tanácsadási programja
A pályázatot a Székesfehérvári
Regionális Vállalkozásfejlesztési
Alapítvány, mint konzorciumvezetõ nyújtotta
be, Közalapítványunk csak konzorciumi tagként
vett részt a projekt megvalósításában.További
konzorciumi tagok voltak: Komárom-Esztergom Megyei Regionális
Vállalkozásfejlesztési Alapítvány
és a Veszprémi Regionális Innovációs
Centrum Kht.
A projekt célja a régió KKV szektorában
mûködõknek egy információnyújtási,
tanácsadási, oktatási és technikai
segtségnyújtási tevékenységekbõl
álló programcsomag bendítása volt,
az innováció terjesztése, a fejlõdõképes
vállalkozások támogatása, az innovációs
szervezetek együttmûködése érdekében.
Innovációs centrummá
válást megalapozó
felújító-fejlesztõ program a székesfehérvári
inkubátorházban
Pályázat benyújtásának dátuma:
1999. 10. 15.
Pályázat lezárása: 2001. 06. 22.
Pályázat kiírója: Gazdasági
Minisztérium Kisvállalkozási Fõosztálya
Támogatást nyújtó: Gazdasági
Minisztérium
A projekt összköltsége: 17 590 000,- Ft (nettó)
Ebbõl támogatási összeg: 8 923 000,-
Ft (nettó)
A projekt ismertetése:
Az inkubátorház 1992-ben, az akkori igények
és lehetõségek átlagos színvonalán
épült. A megvalósítás fõ
szempontja az alapfunkciók biztosítása volt,
a felújítás nem tartalmazott különleges
esztétikai elemeket. Az anyagi lehetõségek
korlátozott volta miatt bizonyos munkák el is maradtak.
Mindezek mellett a közel 7 éves (a pályázat
benyújtásakor érvényes) - gyakorlatilag
teljes kapacitású - mûködés szükségessé
tette az épület külsõ-belsõ feljítását,
korszerûsítését, melyet több lépcsõben
terveztünk és tervezünk megvalósítani.
Az elsõ lépés tehát itt történt
meg, amikor a belsõ felújításra került
sor: tárgyalók, konferenciaterem, saját használatú
irodák, folyosók felújítása,
csapadékvíz-elvezetésének megoldása.
Ezt követte a 2001-ben megkezdett infrastrukturális
és informatikai felújítás.
Innovációs központok
regionális hálózata
Pályázat benyújtásának dátuma:
1999. július
Pályázat lezárása: 2000. õsz
Pályázat kiírója: Közép-Dunántúli
Regionális Fejlesztési Tanács
Támogatást nyújtó:
A projekt összköltsége: 6 000 000,- Ft (nettó)
Ebbõl támogatási összeg: 5 400 000,-
Ft (nettó)
A projekt ismertetése:
A projekt konzorciumi formában került megvalósításra.
Konzorciumvezetõ: Vállalkozást és
Egzisztenciateremtést Elõsegítõ Közalapítvány.
További konzorciumi tagok: Székesfehérvári
Regionális Vállalkozásfejlesztési
Alapítvány; Vállalkozók Háza;
Veszprémi Regionális Innovációs Centrum
Kht.; Ajka és Térsége Inkubátorház;
Jóléti Szolgálat Alapítvány.
A projekt célja volt, hogy olyan programot készítsen
elõ (és errõl készítsen egy
megvalósíthatósági tanulmányt),
amely segíti a régió kis- és középvállalkozásainak
innovációs képességét és
ezáltal a bekapcsolódási esélyét
növeli a beszállítói hálózatokba.
A projekt keretében tehát a tanulmány elkészítése
történt meg, mely javaslatot tett
- az inkubátorházak tevékenységének
kibõvítésére az innovációs
központ funkciókkal
- az innovációs központok regionális
együttmûködésére.
A tanulmány az alábbi fõbb területeket
tekinti át:
1.Környezet
- A régió bemutatása, a gazdaság elemzése,
a kis- és középvállalkozások
helyzetének bemutatása és a fõbb iparági
tendenciák
- A KKV-k és a vállalkozásfejlesztõ
intézményrendszer az üzleti infrastruktúra
helyzete a régióban
- A kiemelt kormányzati célprogramok bemutatása
a KKV-k fejlesztésére
- Az EU-s gyakorlat az innovációs potenciál
fokozásában
2. Program
- Igényanalízis - az inkubátorházakban
lévõ KKV-k körében és az innovációs
központ potenciális ügyfelei körében
- Az innovációs központ szolgáltatásait
igénybevevõk célcsoportjának kijelölése
- A nyújtandó szolgáltatások lehatárolása
- Az együttmûködésben érdekelt partnerek
meghatározása
- A központ létesítésének személyi
és tárgyi feltételei és a mûködtetés
költségei
- A program finanszírozásának lehetséges
forrásai
- A program marketing terve
3. Monitoring rendszer
- A mérhetõ eredmények számszerûsítése
- Az eredmények mérési módjai
- A visszacsatolás rendszeressége és formái
4. A hálózati együttmûködés
- Az inkubátorházak személyi és tárgyi
feltételeinek felmérése
- "Minimális" feltételek meghatározása
- Együttmûködési irányok kijelölése
Inkubátorház
bővítés
Pályázat benyújtásának dátuma:
1998.07.01. (döntés időpontja)
Pályázat lezárása: 1999. március
Pályázat kiírója: Fejér Megyei
Területfejlesztési Tanács
Támogatást nyújtó:
A projekt összköltsége:18.059.000,-
Ebbõl támogatási összeg: 1.500.000,-
A projekt ismertetése:
|