Az itt olvasható projektek jellemzõi, hogy általában valamilyen szervezet, intézmény által kiírt pályázat tette lehetõvé a megvalósításukat. A részletes leírásoknál olvasható, ki milyen mértékben támogatta a projektek lefolytatását.
Székesfehérvári Innovációs Tanács (részvétel Ügyvivõ Szervezetként
A Vállalkozói Központ Közalapítvány 2004. év végén elkészítette a Székesfehérvári Innovációs Tanács Megvalósíthatósági Tanulmányát. A Tanács kialakításának - de legfõképp a benne résztvevõ szervezetek együttmûködésének - terve hosszú évekre visszanyúló kezdeményezés. Ezen együttmûködési lehetõség került pontosításra a tanulmányban, 13 résztvevõ székesfehérvári szervezet közremûködésével (BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki Fõiskolai Kar Számítógéptechnikai Intézet, Fejér Megyei Agrárkamara, Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Kodolányi János Fõiskola, Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség, Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Rt, MTA Regionális Kutatások Központja, Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Fõiskolai Kar, Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Székesfehérvári Kistérség Fejlesztési Tanácsa, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, Székesfehérvári Regionális Munkaerõfejlesztõ és Képzõ Központ és a Vállalkozói Központ Közalapítvány). A SZIT indulását követõen aktív kapcsolatot alakít ki a 2004. szeptemberében alakult KD-i Regionális Innovációs Tanáccsal és a 2005. január 1. óta mûködõ KD-i Regionális Innovációs Ügynökséggel, miután a tanulmány készítõje, a Vállalkozói központ Közalapítvány mindkét szervezetnek tevékeny tagja. A SZIT célja városunk gazdaságfejlesztése; a gazdasághoz kapcsolódó szociális és kulturális fejlesztések elõsegítése; az innováció lehetõségeinek feltárása, alkalmazásának ösztönzése és térhódításának egyengetése; a kutatási, fejlesztési eredmények feltárása, közvetítése és integrálása; az innováció elemeinek publikálása, népszerûsítése; a kisvállalkozások részére innovációs szolgáltatások biztosítása. A célok megvalósítása érdekében a SZIT létrehozott egy Innovációs Szakértõi Bizottságot, melynek döntés elõkészítõ, programalkotó, véleményezõ feladatként operatív tevékenységet végez. A nyilvánosság biztosítása érdekében Innovációs Fórum kialakítását tervezi, melynek aktív eleme az évente két alkalommal megrendezésre kerülõ konferencia lesz. A SZIT mûködtetésére - számos célszerûségi tényezõt megvizsgálva - a Vállalkozói Központ Közalapítvány szervezete, annak technikai és személyi feltételei kínálják a legjobb lehetõséget. A SZIT nem önállóan gazdálkodó szervezet, az általa lebonyolított programok elszámolása a Vállalkozói Központ Közalapítvány, mint Ügyvivõ Szervezet gazdálkodásán belül történik, a vonatkozó törvények figyelembe vételével. A fõkönyvi és egyéb nyilvántartások ugyanakkor elkülönített módon, bármikor ellenõrizhetõen megjelennek. A SZIT az alapszabályban rögzítettek szerint munkaterv alapján dolgozik, munkáját rotációs elven mûködõ elnökség irányítja, állandó titkársági közremûködéssel. Az elsõ évben az elnöki tisztséget dr. Lõrincz Péter, a BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki Fõiskolai Kar Számítógéptechnikai Intézet igazgatója, az alelnöki tisztséget Sebestyén Csaba, a Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Rt. vezérigazgatója látta el. Jelenleg a Kodolányi János Főiskola által delegált képviselő, Hervainé Szabó Gyöngyvért tölti be az elnöki tisztet. A SZIT több program lebonyolítását, illetõleg kialakítását kezdeményi, mint pl. a Városi Innovációs Alap létrehozásának kidolgozása, Városi Innovációs Díj, Innovációs témájú szakdolgozatok készítésének ösztönzése, Innovációs klaszter létrehozása, Innovációs konferenciák, munkaértekezletek, elõadások szervezése. Ennek, valamint a SZIT elindításának költségeit az elsõ évben külsõ támogatásokból, közremûködõi hozzájárulásokból, országos és önkormányzati bizottságok pályázataiból kívánja fedezni. A SZIT 2005. március 09-én, a Vállalkozói Központban alakult meg. A Tanács működésének 2007. évi feladata a Székesfehérvár-Veszprém Fejlesztési Tengely Program kialakításában való szakértői közreműködés volt. Az év eleji ülésén a Tanács megtárgyalta a Székesfehérvár Alba Innovációs Park tanulmánytervét, melyet Közalapítványunk készített. A Tanács kifejezte abbéli szándékát, hogy a további tervezésekben és a majdani megvalósításban szakmai partnerként felajánlja segítségét, közreműködését.
További információ a Tanács önálló honlapján: <www.innoinfo.hu <
Közép-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (konzorciumi tagként)
I. Pályázat benyújtásának dátuma: 2004. október 31.
I. Pályázat lezárása: 2007. december 31.
I. Pályázat kiírója: Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal
I. Támogatást nyújtó: Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból
I. A projekt összköltsége: 269.717.000,- Ft (bruttó, 3 évre), ebbõl a Közalapítványunk része 23.260.000,- Ft
I. Ebbõl támogatási összeg: 199.794.000,- Ft (3 évre), ebbõl a Közalapítványunk része 16.995.000,- Ft
II. Pályázat benyújtásának dátuma:
II. Pályázat lezárása:
II. Pályázat kiírója: Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal
II. Támogatást nyújtó: Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból
II. A projekt összköltsége: (bruttó, 3 évre)
II. Ebbõl támogatási összeg: 199.794.000,- Ft (3 évre)
Az I. projekt ismertetése (2005-2007):
A Közép-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség alapvetõ célja a regionális innovátorok hálózati együttmûködésének szervezése és fenntartható fejlesztése. Az Ügynökség kiterjesztett céljai: - a Közép-Dunántúli tervezési-statisztika régió innovációs intézményrendszerének fejlesztésével selõsegíteni a Régió valódi európai integrálódását, igazodva az Unió "Regional Foresight" tendenciáihoz, - gazdaságának és társadalmának szervezeti és folyamati innováción alapuló fejlesztését, - a regionális innovációt ösztönzõ, segítõ, regionális környezet kialakítását, - vállalkozásai,- kiemelten a KKV-i versenyképességének elõmozdítását, - a régiók innovációs szereplõ hálózati együttmûködésének erõsítését, stratégiai szövetségek fenntartható megalapozását, ezáltal az innovációs szolgáltatások kialakítását és fenntartható bõvítését. Az Ügynökség 2005-13 idõhorizontra megfogalmazott alapvetõ stratégiai célja, hogy a meglévõ innovátorok integrálásával, hálózatba kapcsolásával létrehozott " virtuális ügynökségként" mûködve komplex szolgáltatási palettát mondhasson magáénak, mely magába foglalja a még hiányzó tevékenységek, szolgáltatások létrehozását, illetve a meglévõk kiterjesztését, szükségszerû módosítását is.
A II. projekt ismertetése (2008-2010):
A Közép-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség 2005. január 1-én alakult nyolc régiós innovációs hídképző szervezet, illetve felsőoktatási intézmény konzorciumaként. A hálózat kialakításához az NKTH által kiirt pályázat forrásai járultak hozzá. A három éves projektre szerveződött, de célrendszerét a 2005-2013 közötti időszakra meghatározó Ügynökség kulcsszerepet vállalt a technológiai és innovációs támogatást nyújtó intézményrendszer termék és szolgáltatás kínálatának „piacképessé” formálásában. Emellett folyamatosan elvégezte a régióban működő vállalkozások innovativitásának, szükségleteinek és elvárásainak felmérését, amelyhez szolgáltatásait igazította. Az NKTH 2007. decemberben újabb pályázatot irt ki a RIÜ-k tevékenységének támogatására. A pályázat célrendszerének megfelelően 2008. februárban, hat szervezet megalapította a Közép-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft-t, amely benyújtotta pályázatát a KDRIÜ tevékenységének folytatását segítő forrás megszerzésére. A pályázat kedvező elbírálása esetén a projekt 2008. április 1-én elindul. A KDRIÜ Nonprofit Kft. vezetésére a tulajdonosok Szépvölgyi Ákost kérték fel, aki a KDRIÜ további tevékenységével kapcsolatban elmondta, hogy a szervezet minden, a régióban érintett és érdekelt partner bevonásával tovább kívánja folytatni azokat a tevékenységeket, amelyek az előző időszakban jó eredménnyel működtek.
A KDRIÜ a tevékenységét öt fő tématerület köré csoportosítva kívánja végezni. Ezek a következők:
- Regionális Innovációs Tervezési Rendszer
- Regionális Innovációs Projektcsatorna Rendszer
- Regionális Innovációs Szolgáltató Rendszer
- Regionális Innovációs Marketing Rendszer
- Hálózatmenedzsment
A KDRIÜ alapfilozófiája szerint a fenti tevékenységek mindegyikét folyamatosan formáljuk, az innováció keresleti és kínálati oldalán lévő szereplők igényeihez igazítjuk. Mindezzel arra törekedve, hogy a régió fejlődését a lehető leghatékonyabban segítsük.További információ: www.kdriu.hu
Munkaerő-piaci tanácsadás nyújtása
Pályázat benyújtásának dátuma: 2006. április 28.; 2006. december 13.; 2007. december
Pályázat lezárása: 2006. december 31.; 2007. december 31.; 2008. december 31.
Pályázat kiírója: Fejér Megyei Munkaügyi Központ Munkaerőpiaci Programok Osztálya
Támogatást nyújtó:
A projekt összköltsége: 15.000.000,- Ft; 27.300.000,- Ft; 31.680.000,- Ft
Ebbõl támogatási összeg: 15.000.000,- Ft; 27.300.000,- Ft; 31.680.000,- Ft
A projekt ismertetése:
A Munkaügyi Központ által kiírt pályázaton, immáron harmadik alkalommal szereplünk sikeresen, mely munkaerő-piaci tanácsadás nyújtásáról szól a megye összes kirendeltségén. A program keretében idén már 9 fő foglalkoztatása történik 2008. december 31-ig. A pályázat a 2006 és 2007-es program folytatása. A pályázat megvalósítása önerőmentes. Reményeink szerint a program a 2009-es évben is továbbfolytatódik.