Párbeszéddel az innovációért
Közalapítványunk mindennapi munkáján keresztül látja és érzékeli azon problémát, hogy a vállalkozásoknak továbbra is nagy segítségre van szükségük az EU-s csatlakozás okozta feltételekhez való alkalmazkodásban. A Magyarországon működő mikro-, kis- és középvállalkozások nagy része nem érzi magáénak az innovációt és a benne megjelenő lehetőségeket. Pedig az új üzleti elgondolások kidolgozására, a piaci rések feltárására, az innováció és az új technológiák előnyös felhasználására vonatkozó képességük biztosítja a jövőbeli versenyképességet.
Mindezek megoldására – vagy inkább a problémák enyhítésére – Közalapítványunk pályázatot nyújtott be a Kis- és Középvállalkozói Célelőirányzathoz, melyben nyílt vállalkozói információs napok rendezését, a tudásintenzív vállalkozások innovációs lehetőségekre való felkészítését, az innovációs folyamatok előkészítését vállalta. Speciális információkat, ismereteket kívánunk átadni a rendezvénysorozattal, amely során segíteni kívánjuk a vállalkozásokat innovációs és fejlesztési lehetőségek, forráslehívási stratégiák ismertetésével és partnerségi, együttműködési pontok bemutatásával. A kistérségi rendezvényeken kiemelt figyelmet fordítunk a kistérségi adottságok és lehetőségek értékelésére, korábban megvalósult sikeres projektek bemutatására, pályázati és egyéb finanszírozási források ismertetésére, általánosságban az innováció szélesebb értelmezésén alapuló népszerűsítésére. Minden helyszín kísérő programjaként kiállításon mutatjuk be a kkv szektorban keletkezett innovációs eredményeket dokumentumok és termékek bemutatásával. A kiállítás helyszínenként 1 hétig bárki számára megtekinthető.
Bízunk benne, hogy az előadássorozaton történő részvétel jótékony hatással lesz a vállalkozások jövőjére, fejlődésére. A hallottak gyakorlati alkalmazása sikeres kilépést jelenthet a magyarországi és az Európai Uniós piacra. Az előadásokon elhangzott információknak és tapasztalatcseréknek köszönhetően megváltozik a vállalkozók szemléletmódja, és felismerik a szükségét a pragmatikus vállalkozási innovatív kezdeményezéseknek.
Nyitó rendezvény, Székesfehérvár 2009. május 27.
Záró rendezvény, Székesfehérvár 2009. december 18.
Kistérségi workshopok:
Székesfehérvár, 2009. szeptember 17.
Dunaújváros, 2009. október 20.

Töltse le a projekt keretében készített tájékoztató kiadványunkat is!