Az itt olvasható projektek jellemzõi, hogy általában
valamilyen szervezet, intézmény által kiírt
pályázat tette lehetõvé a megvalósításukat.
A részletes leírásoknál olvasható,
ki milyen mértékben támogatta a projektek lefolytatását.
Székesfehérvári Innovációs
Tanács
Részvétel a Közép-Dunántúli
Regionális Innovációs Ügynökség
Nonprofit Kft. munkájában
Munkaerő-piaci tanácsadás nyújtása
Ifjú innovátorok
Székesfehérvári Innovációs
Tanács (részvétel Ügyvivõ Szervezetként)
A Vállalkozói Központ Közalapítvány 2004. év végén elkészítette a Székesfehérvári
Innovációs Tanács Megvalósíthatósági Tanulmányát. A Tanács kialakításának
- de legfõképp a benne résztvevõ szervezetek együttmûködésének - terve
hosszú évekre visszanyúló kezdeményezés. Ezen együttmûködési lehetõség
került pontosításra a tanulmányban, 13 résztvevõ székesfehérvári szervezet
közremûködésével (BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki Fõiskolai Kar Számítógéptechnikai
Intézet, Fejér Megyei Agrárkamara, Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara,
Kodolányi János Fõiskola, Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség,
Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Rt, MTA Regionális Kutatások Központja,
Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Fõiskolai Kar, Regionális
Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Székesfehérvári Kistérség Fejlesztési
Tanácsa, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, Székesfehérvári
Regionális Munkaerõfejlesztõ és Képzõ Központ és a Vállalkozói
Központ Közalapítvány). A SZIT indulását követõen aktív kapcsolatot
alakít ki a 2004. szeptemberében alakult KD-i Regionális Innovációs
Tanáccsal és a 2005. január 1. óta mûködõ KD-i Regionális Innovációs
Ügynökséggel, miután a tanulmány készítõje, a Vállalkozói központ Közalapítvány
mindkét szervezetnek tevékeny tagja. A SZIT célja városunk gazdaságfejlesztése;
a gazdasághoz kapcsolódó szociális és kulturális fejlesztések elõsegítése;
az innováció lehetõségeinek feltárása, alkalmazásának ösztönzése és
térhódításának egyengetése; a kutatási, fejlesztési eredmények feltárása,
közvetítése és integrálása; az innováció elemeinek publikálása, népszerûsítése;
a kisvállalkozások részére innovációs szolgáltatások biztosítása. A
célok megvalósítása érdekében a SZIT létrehozott egy Innovációs Szakértõi
Bizottságot, melynek döntés elõkészítõ, programalkotó, véleményezõ feladatként
operatív tevékenységet végez. A nyilvánosság biztosítása érdekében Innovációs
Fórum kialakítását tervezi, melynek aktív eleme az évente két alkalommal
megrendezésre kerülõ konferencia lesz. A SZIT mûködtetésére - számos
célszerûségi tényezõt megvizsgálva - a Vállalkozói Központ Közalapítvány
szervezete, annak technikai és személyi feltételei kínálják a legjobb
lehetõséget. A SZIT nem önállóan gazdálkodó szervezet, az általa lebonyolított
programok elszámolása a Vállalkozói Központ Közalapítvány, mint Ügyvivõ
Szervezet gazdálkodásán belül történik, a vonatkozó törvények figyelembe
vételével. A fõkönyvi és egyéb nyilvántartások ugyanakkor elkülönített
módon, bármikor ellenõrizhetõen megjelennek. A SZIT az alapszabályban
rögzítettek szerint munkaterv alapján dolgozik, munkáját rotációs elven
mûködõ elnökség irányítja, állandó titkársági közremûködéssel. Az elsõ
évben az elnöki tisztséget dr. Lõrincz Péter, a BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki
Fõiskolai Kar Számítógéptechnikai Intézet igazgatója, az alelnöki tisztséget
Sebestyén Csaba, a Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Rt. vezérigazgatója
látta el. Jelenleg a Kodolányi János Főiskola által delegált képviselő, Hervainé Szabó Gyöngyvért tölti be az elnöki tisztet. A SZIT több program lebonyolítását, illetõleg
kialakítását kezdeményi, mint pl. a Városi Innovációs Alap létrehozásának
kidolgozása, Városi Innovációs Díj, Innovációs témájú szakdolgozatok
készítésének ösztönzése, Innovációs klaszter létrehozása, Innovációs
konferenciák, munkaértekezletek, elõadások szervezése. Ennek, valamint
a SZIT elindításának költségeit az elsõ évben külsõ támogatásokból,
közremûködõi hozzájárulásokból, országos és önkormányzati bizottságok
pályázataiból kívánja fedezni. A SZIT 2005. március 09-én, a Vállalkozói
Központban alakult meg.
A Tanács működésének 2007. évi feladata a Székesfehérvár-Veszprém Fejlesztési Tengely Program kialakításában való szakértői közreműködés volt. Az év eleji ülésén a Tanács megtárgyalta a Székesfehérvár Alba Innovációs Park tanulmánytervét, melyet Közalapítványunk készített. A Tanács kifejezte abbéli szándékát, hogy a további tervezésekben és a majdani megvalósításban szakmai partnerként felajánlja segítségét, közreműködését.
További információ a Tanács önálló
honlapján: www.innoinfo.hu
Közép-Dunántúli Regionális
Innovációs Ügynökség (konzorciumi tagként)
I. Pályázat benyújtásának dátuma:
2004. október 31.
I. Pályázat lezárása: 2007. december 31.
I. Pályázat kiírója: Nemzeti Kutatási
és Technológiai Hivatal
I. Támogatást nyújtó: Nemzeti Kutatási
és Technológiai Hivatal a Kutatási és Technológiai
Innovációs Alapból
I. A projekt összköltsége: 269.717.000,- Ft (bruttó,
3 évre), ebbõl a Közalapítványunk része
23.260.000,- Ft
I. Ebbõl támogatási összeg: 199.794.000,- Ft
(3 évre), ebbõl a Közalapítványunk
része 16.995.000,- Ft
II. Pályázat benyújtásának dátuma:
II. Pályázat lezárása:
II. Pályázat kiírója: Nemzeti Kutatási
és Technológiai Hivatal
II. Támogatást nyújtó: Nemzeti Kutatási
és Technológiai Hivatal a Kutatási és Technológiai
Innovációs Alapból
II. A projekt összköltsége: (bruttó,
3 évre)
II. Ebbõl támogatási összeg: 199.794.000,- Ft
(3 évre)
Az I. projekt ismertetése (2005-2007):
A Közép-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség alapvetõ célja a
regionális innovátorok hálózati együttmûködésének szervezése és fenntartható
fejlesztése. Az Ügynökség kiterjesztett céljai: - a Közép-Dunántúli
tervezési-statisztika régió innovációs intézményrendszerének fejlesztésével
selõsegíteni a Régió valódi európai integrálódását, igazodva az Unió
"Regional Foresight" tendenciáihoz, - gazdaságának és társadalmának
szervezeti és folyamati innováción alapuló fejlesztését, - a regionális
innovációt ösztönzõ, segítõ, regionális környezet kialakítását, - vállalkozásai,-
kiemelten a KKV-i versenyképességének elõmozdítását, - a régiók innovációs
szereplõ hálózati együttmûködésének erõsítését, stratégiai szövetségek
fenntartható megalapozását, ezáltal az innovációs szolgáltatások kialakítását
és fenntartható bõvítését. Az Ügynökség 2005-13 idõhorizontra megfogalmazott
alapvetõ stratégiai célja, hogy a meglévõ innovátorok integrálásával,
hálózatba kapcsolásával létrehozott " virtuális ügynökségként" mûködve
komplex szolgáltatási palettát mondhasson magáénak, mely magába foglalja
a még hiányzó tevékenységek, szolgáltatások létrehozását, illetve a
meglévõk kiterjesztését, szükségszerû módosítását is.
A II. projekt ismertetése (2008-2010):
A Közép-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség 2005. január 1-én alakult nyolc régiós innovációs hídképző szervezet, illetve felsőoktatási intézmény konzorciumaként. A hálózat kialakításához az NKTH által kiirt pályázat forrásai járultak hozzá. A három éves projektre szerveződött, de célrendszerét a 2005-2013 közötti időszakra meghatározó Ügynökség kulcsszerepet vállalt a technológiai és innovációs támogatást nyújtó intézményrendszer termék és szolgáltatás kínálatának „piacképessé” formálásában. Emellett folyamatosan elvégezte a régióban működő vállalkozások innovativitásának, szükségleteinek és elvárásainak felmérését, amelyhez szolgáltatásait igazította. Az NKTH 2007. decemberben újabb pályázatot irt ki a RIÜ-k tevékenységének támogatására. A pályázat célrendszerének megfelelően 2008. februárban, hat szervezet megalapította a Közép-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft-t, amely benyújtotta pályázatát a KDRIÜ tevékenységének folytatását segítő forrás megszerzésére. A pályázat kedvező elbírálása esetén a projekt 2008. április 1-én elindul.
A KDRIÜ Nonprofit Kft. vezetésére a tulajdonosok Szépvölgyi Ákost kérték fel, aki a KDRIÜ további tevékenységével kapcsolatban elmondta, hogy a szervezet minden, a régióban érintett és érdekelt partner bevonásával tovább kívánja folytatni azokat a tevékenységeket, amelyek az előző időszakban jó eredménnyel működtek.
A KDRIÜ a tevékenységét öt fő tématerület köré csoportosítva kívánja végezni. Ezek a következők:
- Regionális Innovációs Tervezési Rendszer
- Regionális Innovációs Projektcsatorna Rendszer
- Regionális Innovációs Szolgáltató Rendszer
- Regionális Innovációs Marketing Rendszer
- Hálózatmenedzsment
A KDRIÜ alapfilozófiája szerint a fenti tevékenységek mindegyikét folyamatosan formáljuk, az innováció keresleti és kínálati oldalán lévő szereplők igényeihez igazítjuk. Mindezzel arra törekedve, hogy a régió fejlődését a lehető leghatékonyabban segítsük.
További
információ: www.kdriu.hu
Munkaerő-piaci tanácsadás nyújtása
Pályázat benyújtásának dátuma: 2006. április 28.; 2006. december 13.; 2007. december
Pályázat lezárása: 2006. december 31.; 2007. december 31.; 2008. december 31.
Pályázat kiírója: Fejér Megyei Munkaügyi Központ Munkaerőpiaci Programok Osztálya
Támogatást nyújtó:
A projekt összköltsége: 15.000.000,- Ft; 27.300.000,- Ft; 31.680.000,- Ft
Ebbõl támogatási összeg: 15.000.000,- Ft; 27.300.000,- Ft; 31.680.000,- Ft
A projekt ismertetése:
A Munkaügyi Központ által kiírt pályázaton, immáron harmadik alkalommal szereplünk sikeresen, mely munkaerő-piaci tanácsadás nyújtásáról szól a megye összes kirendeltségén. A program keretében idén már 9 fő foglalkoztatása történik 2008. december 31-ig. A pályázat a 2006 és 2007-es program folytatása. A pályázat megvalósítása önerőmentes. Reményeink szerint a program a 2009-es évben is továbbfolytatódik.
|